Bűncselekmény
Szex közben verte a feleségét egy győri férfi feszültséglevezetésként
A húsz éves házasságuk utolsó éveiben a férfi a feleségével a munkahelyi stressz miatt egyre agresszívabb lett, és rendszeresen hangoztatta, hogy anyagilag tőle függenek.
2020.06.11 16:17ma.huA Győri Járási Ügyészség hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettével vádol egy férfit, aki - együttléteik során - stresszlevezetés érdekében rendszeresen bántalmazta a feleségét, és őt ennek eltűrésére kényszerítette.
A vádirati tényállás szerint a házaspárnak két gyermeke született, őket a feleség egyedül nevelte Győrben, mivel a vidéken dolgozó férfi a családját hetente egy-két alkalommal látogatta. A feleség a férj vállalkozásában, otthonról dolgozott.
A húsz éves házasságuk utolsó éveiben a férfi a feleségével a munkahelyi stressz miatt egyre agresszívabb lett, és rendszeresen hangoztatta, hogy anyagilag tőle függenek.
A férfi a feleségét az együttléteik alkalmával bántalmazta is, ennek rendszeres eltűrése érdekében kezdetben azzal érvelt, hogy ezt a stresszlevezetés céljából a felesége "igazán megteheti érte", hiszen "ez a dolga", ellenkező esetben ő "egy szemét alak".
A sértett tiltakozását a férfi azzal próbálta megtörni, hogy a bántalmazó együttlétek nélkül egyre kevesebb, majd idővel egyáltalán nem biztosított semmilyen anyagi forrást a családjának.
A nő utóbb szakított a férfival, aki ekkor a nő ingatlanához ment, és mivel oda nem engedték be, feleségét és a saját szüleit azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkukat.
A vádlott terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06