Koronavírus-járvány

Orbán Balázs: két héten belül dönthet az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről

Az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést.

2020.05.27 06:30MTI

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Orbán Balázs közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak.

Tájékoztatása szerint a két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet - mutatott rá az államtitkár.

A tervezett átmeneti szabályokra térve elmondta: az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést, az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart. Az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július elseje - tette hozzá.

A hiteltörlesztési moratórium december 31-éig hatályban marad, a kórházparancsnoki rendszert megtartják. Az állami foglalkoztatottak - rendőrök, katonák és kormánytisztviselők - külföldi utazási tilalma a törvény hatályba lépésével megszűnik, az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15 ezer forintra emelése megmarad - sorolta.

Orbán Balázs szólt arról is, hogy az egészségügyi válsághelyzet intézménye "az egészségügyi készenlét fokozása érdekében megerősödik", a jövőben ez a jogintézmény biztosítja majd a járvány esetleges második hullámára való felkészüléshez szükséges jogi hátteret.

Erről úgy fogalmazott: azt remélik, hogy úgy tudunk a járvány esetleges további szakaszaiban védekezni, hogy nem lesz szükség újabb különleges jogrendi állapot kihirdetésére. Ehhez azonban - folytatta - szükséges, hogy az átmeneti szabályokat a képviselők támogassák.

A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a kormány helyesen járt el, amikor március 11-én elrendelte a veszélyhelyzetet, Magyarország gyorsan lépett és eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát mind az emberi életek és egészség, mind pedig a gazdaság megóvásának szempontjából.

A járvány elleni védekezés azonban nem szűnt meg - szögezte le Orbán Balázs. Hozzátette: a további védekezéshez szükséges szabályokat a különleges jogrendi felhatalmazás nélkül is meg tudják hozni. Úgy vélte, a védekezés első szakasza a különleges jogrendi állapot nélkül "bizonyosan nem lehetett volna ennyire eredményes".

Megfogalmazása szerint nem volt igaza azoknak, akik azt állították, hogy a kormány a hatalmával szeretne visszaélni. Azoknak volt igazuk, akik szerint a járvány elleni küzdelemhez határozott, gyors döntéshozatalra volt szükség - tette hozzá.

Egyúttal bocsánatkérésre szólította fel a Magyarországról szóló "álhírek íróit és terjesztőit", "a magyar ellenzéket, nemzetközi sajtóorgánumokat és liberális politikai szereplőket".

A járványhelyzet esetleges súlyosbodását firtató újságírói felvetésre Orbán Balázs kifejtette: ha a parlament támogatja a törvényjavaslatot, akkor az egészségügyi válsághelyzet intézményének segítségével meg tudják hozni az eredményes védekezéshez szükséges további szabályokat.

Szintén kérdésre a politikus elmondta, hogy törvényjavaslat elfogadása esetén a kórházparancsnoki rendszer határidő nélkül fennmarad a mostani szabályok szerint.

A rémhírterjesztéssel kapcsolatos fellépésre vonatkozó kérdésre Orbán Balázs úgy reagált: azt csak a különleges jogrend esetén lehet alkalmazni, így ha a különleges jogrend megszűnik, a tényállás ugyan megmarad, de annak alapján eljárást nem lehet indítani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.