Gyász

Meghalt a 17 éves fiú, aki házibuli közben zuhant ki az ablakon

Május 18-án meghalt az a 17 éves érdi focista, aki egy budapesti társasház második emeletéről zuhant ki.

2020.05.19 10:18ma.hu

Mint ismeretes, május 9-én éjjel mintegy 20 fiatal házibulizott egy budapesti, második emeleti lakásban. Valamennyien drogot fogyasztottak, köztük a 17 éves Nagy Richárd is, aki a tanúk szerint összeverekedett egy fiúval, majd kiugrott az ablakon.

A fiút súlyos sérülésekkel szállították a Szent János Kórházba, ahol nem sokkal ezután beállt nála az agyhalál.

Az Érdmost oldalán jelent meg a hír, hogy a fiú május 18-án elhunyt. Az Érdi VSE a Facebook-oldalán búcsúzik a fiatal focistától.

"Már kisgyermekkora óta lehetett tudni, ebből a gyermekből sportoló lesz. Nem véletlen, hogy tanulmányait a Batthyány Sportiskola testnevelés tagozatán kezdte, hiszen a tanárok hamar felismerték a sport iránti rajongását, érzékét, ösztönét. Eleinte ugyan tollaslabdában alkotott maradandót, a diákolimpiákon is szépen menetelt, ám végül a labdarúgás mellett döntött.

Az Érdi VSE-ben szakosztályt váltva labdarúgóinknál is hamar kitűnt tehetsége, ennek köszönhetően lehetőség nyílt számára, hogy a felnőtt csapatban is egyre inkább nagyobb szerep háruljon rá, már több felkészülést is végigcsinált Limperger Zsolt együttesénél. Ki tudja, talán a következőt is ott kezdte volna...

Az élet azonban mérhetetlenül hamar elragadott tőlünk egy csupaszív tehetséget, aki rajongott a sportért, a labdarúgásért. Klubunk egy kiváló csapattársat, labdarúgót, barátot vesztett! Legyen neki könnyű a föld!

Köszönünk minden felejthetetlen pillanatot, amit a pályán okoztál nekünk! Reméljük, a mennyei pályákon tovább rúgod a bőrt, Ricsi!

Nyugodj békében! Részvétünk a családnak!”
– olvasható a bejegyzésben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.