Koronavírus-járvány
Országos tisztifőorvos: már 877-en vannak kórházban, ebből 61-en lélegeztetőgépen
A világon az elsők között a Szent László kórházban magyar kutatóknak, orvosoknak sikerült vérplazmából előállítani a koronavírus ellenanyagát.
2020.04.24 17:54MTIBíztató magyar kutatások folynak a koronavírus vérplazmából kinyert ellenanyagának felhasználásával kapcsolatban, egy betegnél már is elkezdték a használatát - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília elmondta: a világon az elsők között a Szent László kórházban magyar kutatóknak, orvosoknak sikerült vérplazmából előállítani a koronavírus ellenanyagát és egy súlyos állapotú betegnek csütörtökön elkezdték adagolni. Az ellenanyagot korábban megbetegedett, de már felgyógyult emberek vérplazmájából lehet kivonni, ezért kérik a fertőzésen átesett, már gyógyult emberek jelentkezését a 30/6029250 telefonszámon, illetve a verplazma@dpckorhaz.hu oldalon.
A szakember elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai a vírus környezetünkben való elterjedtségét is vizsgálják, a főváros szennyvizében egyelőre nem találtak koronavírust.
A járvány aktuális adatait ismertetve Müller Cecília elmondta: az igazolt fertőzöttek száma 2383-ra nőtt és újabb 11 halálos áldozatot szedett a járvány, így már 250-re nőtt a fertőzés nyomán elhunytak száma. Utóbbiak szinte kivétel nélkül idősek, illetve fiatalabb, ám több krónikus betegséggel küzdő emberrel is végzett a vírus.
Kórházban már 877 embert ápolnak, akik közül 61-en szorulnak gépi lélegeztetésre, 401-en pedig már felgyógyultak a betegségből - sorolta.
Mindennek párhuzamosan - folytatta - a kiterjedt kontaktkutatás keretében egyre nő a laborvizsgálatok száma, ami azt jelenti, hogy immár 58251 tesztet végeztek.
Kérdésekre válaszolva közölte: annak ellenére zökkenőmentes az akut betegek ellátása a tatabányai kórházban, hogy az intézmény 29 dolgozója karanténba került.
Ugyanakkor a kiskunhalasi mobilkórház készen áll a betegek fogadására, amennyiben a helyzet azt szükségessé teszi, megkezdődhet a működtetése - mondta Müller Cecília.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06