Koronavírus
A MÁV naponta minden járművet fertőtlenít
A koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés.
2020.04.15 10:43MTIA MÁV naponta minden járművét fertőtleníti - hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán, hozzátéve, hogy gondot fordítanak a vasútállomások, megállók és üzemi területek fertőtlenítésére is.
Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés, az InterCity utasforgalom 90 százalékkal zuhant.
A nemzetközi forgalomban a koronavírus miatt 99 százalékos a visszaesés, a határok le vannak zárva, csak Ausztria és Németország felé közlekedtet néhány járatot a magyar vasút .
Hozzátette, hogy ugyanakkor megközelítően ugyanannyi vonat közlekedik Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan fejlesztették a menetrendi kínálatot, 3-4 százalékos mérséklődés látszik a tavalyi vonatkibocsátáshoz képest. "Tavaly ilyenkor 3190 vonat közlekedett az országban, ma pedig 3150" - fogalmazott.
Homolya Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több lehetőség van alternatív csatornán is jegyet, bérletet vásárolni.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a vasúttársaság a járvány miatt eddig 340-360 ezer védőmaszkot, több mint 600 ezer gumikesztyűt, 50-60 ezer kézfertőtlenítő csomagot adott vasutasoknak. A következő hetekre is megfelelő készletekkel rendelkeznek, a kínai állami vasút pedig 200 ezer orvosi maszkot küldött a magyar állami vasútnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06