Koronavírus

Ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából

Folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.

2020.04.08 11:49MTI

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban.

Szijjártó Péter a szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.

Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik -, amelyik Hongkongból tart Budapestre - éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így maszkban egy olyan nagyságrendet érünk el, ami komolynak mondható - tette hozzá. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma.

Címlapfotó: a Huawei egészségügyi adománya a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 3-án. A kínai távközlési vállalat egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. MTI/Illyés Tibor

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.