Járvány
Koronavírus - Már ózonnal is fertőtleníti járatait a Volánbusz
Egyelőre 7 járműfenntartó üzemben és 2 autóbusz-tároló telephelyen indul.
2020.03.25 20:36MTIÓzonnal is ferőtleniti járműveit a Volánbusz, a társaság első lépésben 600 autóbusz belső légterére rendelte meg a szolgáltatást - közölte a Volánbusz Zrt. szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint szerda virradóra a fóti telephelyen elkészült az első három csuklós jármű próbafertőtlenítése. A folyamat buszonként 2-2,5 órát vesz igénybe, így naponta 6-8 járművet tudnak kezelni. Egyelőre 7 járműfenntartó üzemben és 2 autóbusz-tároló telephelyen indul az ózonos fertőtlenítés, de a tapasztalatok függvényében a társaság fokozatosan kiterjeszti majd az eljárást.
Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, minden ismert mikroorganizmust megsemmisít, és a hagyományos vegyszerekkel ellentétben nem tudnak ellene immunitást felépíteni a baktériumok, vírusok és gombák - ismertetik.
Hozzátették, hogy a Volánbusznál folytatódik a fertőzés elleni védekezés az eddigi szinteken is: a buszokat és az állomásokat minden éjjel és napközben is takarítják, fertőtlenítik.
A társaság közleményében felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre is, egyben azt kérve, hogy a járvány ideje alatt csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlan okból muszáj közlekednie.
A koronavírus-járványra és a fennálló veszélyhelyzetre tekintettel a Volánbusz a https://www.volanbusz.hu/hu/koronavirus/ oldalon folyamatosan tájékoztatja utasait az autóbuszjáratok menetrendjét, a jegy- és bérletváltás szabályait érintő esetleges változásokról - közölte a cég.
Kapcsolódó írások:
- Koronavírus - Negatív Angela Merkel második koronavírus-tesztje
- Koronavírus - Mentőt küldhet házhoz mintavételre a háziorvos
- A kormány megtiltotta egy, a koronavírus-betegek gyógyításához használt gyógyszeralapanyag kivitelét
- Több ezer processzort és több terabájt memóriát ajánl fel a SZTAKI és a Wigner FK a kutatóknak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06