Járvány

Koronavírus - Katonairendész-parancsnok: a lényeg, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a katonai rendészeknek alapfeladataikon felül most további két komoly feladatuk van.

2020.03.25 10:15MTI

A lényeg, hogy a lakosság a veszélyhelyben is biztonságban érezhesse magát - jelentette ki a Magyar Honvédség Rendészeti Központjának parancsnoka az M1 aktuális csatornán szerdán.

Mergancz Sándor elmondta: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a katonai rendészeknek alapfeladataikon felül most további két komoly feladatuk van. Az egyik a közlekedési folyosó közbiztonságának fenntartása. Mint kiemelte: az úgynevezett korridor lényege, hogy a rendészet az átmenő forgalmat azon keresztül biztosítsa. A rendőrség kilenc benzinkutat jelölt ki, ahol az átengedett külföldi állampolgárok megállhatnak pihenni. Öt helyen a katonák is ott vannak - tette hozzá.

Emellett a rendészek 15 városban járőrszolgálatot is teljesítenek, hogy jelenlétükkel erősítsék a lakosság biztonságérzetét. A dandártábornok elmondása szerint a többség pozitívan fogadja jelenlétüket.

Kérdésre válaszolva azt is közölte, az operatív törzs döntésének megfelelően, szükség esetén, tudják emelni a feladatokban résztvevő katonák számát.

Címlapfotó: Katonai járőrök a debreceni Kossuth téren 2020. március 20-án. A katonák utcai jelenlétének célja a közbiztonság és közrend fenntartásának támogatása, a lakosság bizalmának erősítése a koronavírus-járvány idején. MTI/Czeglédi Zsolt

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.