Bűnügy
Kiraboltak és szexuálisan bántalmaztak egy védekezésre képtelen embert Tolnában
A sértett súlyos sérülést szenvedett.
2020.03.24 10:00MTIEgy hónapos letartóztatásba helyezett a Szekszárdi Járásbíróság egy 44 éves férfit, aki kirabolt és szexuálisan bántalmazott egy védekezésre képtelen embert a Tolna megyei Pálfán - közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított március 20-án fát aprított a betegsége miatt nehéz munkára képtelen sértett udvarán, majd a kocsmában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Elhatározta, hogy pénzt szerez a beteg férfitől, ezért este visszament hozzá. Többször ököllel fejen ütötte a sértettet, és azzal fenyegette, hogy megöli. A sértett átadta a pénztárcáját, amelyből a támadó 50 ezer forintot vett el, ezután a tiltakozó és védekezni igyekvő sértettet szexuálisan is bántalmazta, miközben késsel fenyegette - írták.
A sértett súlyos sérülést szenvedett. A Paksi Rendőrkapitányság még aznap este őrizetbe vette az elkövetőt, akit a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással, súlyos testi sértéssel, valamint szexuális erőszakkal gyanúsítanak.
A férfi 2018-ban szabadult hatéves fegyházbüntetéséből, a járási ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, és tartani lehet szökésétől is. A járásbíróság a veszélyhelyzet miatt távmeghallgatás keretében tartott ülést, és rendelte el hétfőn a gyanúsított letartóztatását április 23-áig - közölte a főügyészség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06