Járvány
Koronavírus - Wizz Air: csökkentett kapacitással közlekednek az olaszországi járatok
A kereslet visszaesése miatt.
2020.02.27 11:50MTIA Wizz Air foglalási oldala alapján úgy tűnik ugyan, hogy nem lehet a cég olaszországi járataira jegyet venni a március 10. és április 4. közötti időszakra, a légitársaság azonban az MTI-nek megküldött tájékoztatásában azt írta, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.
Noha ebben az időben a Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba induló járatoknál a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat, a Wizz Air azt írta, hogy a kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét, de nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.
Az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik járatuk törléséről, és az utasok választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát. "Mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítjük az érintett utasokat, az 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak" - áll a cég csütörtöki közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06