Jog

Benyújtotta fellebbezését a Csongrád Megyei Főügyészség a Szeviép-ügyben

A Csongrád Megyei Főügyészség benyújtotta a felmentő ítéleti rendelkezésével szemben bejelentett, hatályon kívül helyezést indítványozó, írásban indokolt fellebbezését a Szeviép-ügyben a Pécsi Ítélőtábla felé.

2020.02.14 10:13MTI

Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője közölte, a Szegedi Törvényszék másodfokú eljárásában a Szegedi Járásbíróság első fokon meghozott, és valamennyi vádlott esetében bűnösséget megállapító ítéletét megváltoztatva felmentette a vádlottakat az ellenük emelt vád alól.

Az ítélet szóbeli kihirdetésekor a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, majd az írásba foglalt ítélet kézbesítését követően a főügyészség a fellebbezésében a harmadfokon eljáró bíróság felé azt indítványozta, hogy a Szegedi Törvényszék ítéletét eljárási jogszabálysértés és megalapozatlanság miatt helyezze hatályon kívül, és utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására.

Fellebbezésében a főügyészség törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletének jogcímét. A vádhatóság szerint törvénysértő a bíróság megállapítása, amely elsősorban azzal indokolja a felmentő rendelkezést, hogy az ügyészség a szükséges bizonyítás felvétele érdekében nem tett indítványokat, mulasztott.

A főügyészség a fellebbezésében megállapítja, hogy a Szegedi Járásbíróság felvette a szükséges bizonyítást, megalapozott tényállás alapján az ügyészség indítványával egyezően döntött a vádlottak bűnösségéről.

A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszéken az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak megalapozottsága és törvényessége miatt. A megalapozott és törvényes elsőfokú ítélet helybenhagyását kérő ügyészi indítvány esetén szükségtelen és indokolatlan további bizonyítás felvételének kezdeményezése - szögezte le a csoportvezető ügyész.

A Kúria döntése alapján az ügyészi fellebbezésről a Pécsi Ítélőtábla fog harmadfokú eljárásban dönteni, ezért a hatályos eljárási szabályoknak megfelelően a főügyészség fellebbezését a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség útján terjesztette elő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.