Önkormányzat 2019
Hivatali visszaélés miatt próbára bocsátottak egy volt baranyai polgármestert
Rájött, hogy a polgármester több embert jelentett be az érintett településhez tartozó lakcímekre azért, hogy ezzel a 2019-es önkormányzati választások eredményét befolyásolja.
2020.02.13 12:30MTIFolytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt másfél évre próbára bocsátotta egy baranyai község volt polgármesterét a Szigetvári Járásbíróság. A kedden jogerőre emelkedett ítéletről a Pécsi Törvényszék tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Közölték, a vádlott férfi korábban egy Baranya megyei község polgármestere volt, 2013-tól pedig a település önkormányzati hivatalában dolgozott igazgatási, anyakönyvi főelőadóként, így munkaköréből adódóan hozzáfért a személy- és lakcímnyilvántartáshoz.
A férfi 2018 nyarán arról értesült, hogy a községet vezető, 2014-ben megválasztott polgármester több embert jelentett be az érintett településhez tartozó lakcímekre azért, hogy ezzel a 2019-es önkormányzati választások eredményét befolyásolja. Ennek ellenőrzéséhez a vádlott 2018 őszétől 2019 tavaszáig a munkahelyi számítógépén keresztül rendszeresen belépett a személy- és lakcímnyilvántartásba, és 126 alkalommal jogosulatlanul keresést hajtott végre a községbe bejelentett emberekre.
A bíróság megállapítása szerint a férfi hivatali kötelességével visszaélve szerezte be az adatokat, és cselekményével jogtalan előnyt szerzett magának, mivel az adatokhoz díjfizetés, a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása, valamint közigazgatási eljárás nélkül jutott hozzá.
A február 6-ai előkészítő ülésen meghozott ítélet ellen az ügyész nem kért jogorvoslatot, így a határozat jogerőre emelkedett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06