Családvédelem
A gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását a bíróságtól lehet kérni márciustól
A polgári nemperes eljárást megindíthatja a kapcsolattartásra jogosult és kötelezett egyaránt.
2020.02.10 14:57MTIA gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása március 1-jétől a gyámhatóság helyett a bíróságnál kezdeményezhető nemperes eljárásban - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a honlapján hétfőn.
A március 1-jétől bírósági hatáskörbe tartozó új, polgári nemperes eljárást megindíthatja a kapcsolattartásra jogosult és kötelezett egyaránt a határozatban foglaltak megszegésétől számított 30 napon belül.
A gyámhivatali eljárástól eltérően a bíróság azt vizsgálja, hogy a kérelmezett fél a határozatban foglaltakat felróható módon szegte-e meg. Amennyiben ez megállapítható, a bíróság elrendeli a végrehajtást, egyben önkéntes teljesítésre hívja fel a felet. Az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a bíróság a törvényben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja azzal szemben, aki mulasztott, azaz kérhet rendőrségi közreműködést, vagy indítványozhatja a szülői felügyelet megváltoztatását, illetve feljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése miatt.
Az OBH tájékoztatása EZEN a linken olvasható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06