Erőszak
BRFK: elfogták az erzsébetvárosi tüntetés szervezőjét megütő férfit
Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2020.01.31 14:00MTIElfogtak csütörtökön egy férfit, aki a gyanú szerint megütötte az aznapi erzsébetvárosi tüntetés egyik szervezőjét - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki, a rendőrség honlapján közzétett közleményéből.
A Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete által meghirdetett, a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt tartott demonstráción Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték.
A BRFK közölte: csütörtökön 17 óra 30 perc körül az Erzsébet körút 9-11. szám előtti bejelentett gyűlésen a budapesti S. Ferenc a rendezvény szervezőjével szóváltásba keveredett, majd dulakodott. Közben a szervező kezében lévő "hangtechnikai eszköz rúdjával" a szervezőt megütötte, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták, majd garázdaság megalapozott gyanúja miatt kihallgatták - ismertették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06