Bűnügy

Fénymásolószalonban készített hamis 500 eurósokat egy férfi

A férfi ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

2020.01.15 19:52MTI

Fénymásolószalonban készített egy férfi hamis 500 eurósokat, melyeket Csongrád megyei szálláshelyeken fizetve próbált fölhasználni. Az ügyészség indítványozta a letartoztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a férfi előbb pénteken egy szegedi, majd vasárnap egy mórahalmi szálláshelyen foglalt szobát. Szegeden hamis 500 euróssal fizetett, de a szobát már nem foglalta el, hanem a visszajáró pénzt átvéve elhagyta a helyszínt. Ezzel mintegy 124 ezer forint kárt okozott.

Két nap múlva Mórahalmon foglalt szobát, ahol szintén egy hamis 500 euróssal próbált meg fizetni. A recepciósnak azonban gyanús lett, hogy a férfi csak a visszajáró pénz átvétele után akarta a bejelentő lapot kitölteni. Az átvett bankjegyet jobban megnézve észrevette, hogy az hamis. A recepciós értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül elfogták a menekülni próbáló gyanúsítottat. A férfitól a rendőrök további - feltehetően hamis - bankjegyeket foglaltak le, melyeket a gyanú szerint egy fénymásolószalonban nyomtatott.

A gyanúsított korábban már öt alkalommal állt bíróság előtt, cselekményét többszörös visszaesőként követte el, röviddel korábbi szabadságvesztéséből történő szabadulása után - tudatta a csoportvezető ügyész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.