Bíróság
Hunvald Györgyöt egy évre ítélték hűtlen kezelés miatt
Az ügyben már volt jogerős ítélet, majd perújítás.
2020.01.13 14:43MTIHunvald Györgyöt egy év szabadságvesztésre ítélte mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több tízmilliós hűtlen kezelés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével.
Hunvald György volt szocialista politikus, korábbi parlamenti képviselő és VII. kerületi polgármester ellen több büntetőeljárás indult több mint egy évtizeddel ezelőtt, és csaknem három évet töltött előzetes letartoztatásban. Volt olyan ügy, amelyben jogerősen felmentették, és volt olyan, amelyikben elítélték.
Ebben az eljárásban négy megbízási szerződés, továbbá egy szocialista politikus mobiltelefon-használata miatt kellett Hunvaldnak bíróság elő állnia, az ügyben már volt jogerős ítélet, majd perújítás.
A bíró szóbeli indoklása szerint Hunvald György hűtlen kezelést követett el a négy megbízási szerződéssel, melyeknél nyilvánvaló, hogy nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítés igazolások pedig fiktívek volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06