Tragédiák
Már 74 életet követelt a fagyhalál
December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma.
2020.01.10 09:40ma.huJanuár 5-ig hetvennégyen fagytak meg az országban. December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, addig ugyanis 37-en hűltek ki végzetesen – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.
A korábbinál többen fagytak meg a szabad ég alatt, de a legtöbben fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, és beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.
Az MSZF többek között annak tulajdonítja, hogy a korábbinál többen haltak meg a szabad ég alatt, hogy a hajléktalan szállók megteltek, és csak „pénzes helyek” maradtak üresen, de a rászorulók ezeket nem tudják megfizetni.
Az aluljárókból történt kitiltásukat követően sokan a főváros körüli erdőkben vertek sátrat, mások hálózsákban, pokrócba burkolózva, vagy egyszerűen ruhában igyekeznek átvészelni a fagyos éjszakákat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06