Segítségnyújtás
Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat
Van, hogy iskolások is tárcsázzák őket, ha problémájuk van.
2019.12.24 14:08MTIIdén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat - közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Dudás Erika azt mondta, hogy a legtöbb telefonáló 45-60 év közötti és 60 év feletti, de fiatalabbak, akár iskolások is tárcsázzák őket, ha problémájuk van.
Az ünnepek alatt különösen fontos, hogy senki ne maradjon egyedül, mindenki tudjon valakivel beszélgetni. A szolgálat az ilyen helyzetekben is segítséget nyújt azzal, hogy társaságot biztosítva meghallgatja a hívót - hangsúlyozta.
Hozzátette: manapság már nincs kiemelkedő ugrás a telefonhívások számában karácsony környékén.
Az alelnök felidézte, hogy az első lelkielsősegély-szolgálat 1970-ben jött létre az öngyilkosságok és krízishelyzetek megelőzéséért. A szövetség most 18 magyarországi és öt határon túli társszolgálattal működik, az önkéntesek az egységes hívószámon a nap 24 órájában fogadják a hívásokat.
A telefonos lelkisegély-szolgálat Magyarországon a 116-123-as számon térítésmentesen érhető el. A határon túli szolgálatok saját, normál díjas telefonszámmal rendelkeznek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06