Bűncselekmény

Letartóztatásban a kegyetlen szigetelőszalagos tréfa elkövetői

A Székesfehérvári Járásbíróság szombaton letartóztatásba helyezte azt a három nagylóki férfit, aki ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást.

2019.12.07 12:48MTI
police.hu

A végzést az ügyész és az egyik gyanúsított tudomásul vette, a másik két gyanúsított fellebbezett enyhébb kényszerintézkedés érdekében - írták a Székesfehérvári Törvényszék közleményében.

A három gyanúsított múlt csütörtökön az esti órákban a Fejér megyei település italkimérőjében a sértettet leitatta, aki a kocsma teraszán, egy széken ülve elaludt. Ekkor a gyanúsítottak egyike egy széket tett a sértett hátára, a két széket szigetelőszalaggal áttekerte úgy, hogy a sértett végtagjait a székhez rögzítette, majd zárás után a gyanúsítottak a pultossal együtt távoztak a kocsmából.

A magára hagyott, mozgásában korlátozott, önmentésre képtelen sértett éjszaka megpróbált a kötözésből kiszabadulni, ekkor a székkel együtt felborult, végül a hajnali órákban kihűlés miatt meghalt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság múlt szombaton azt közölte, hogy a 30, a 32 és a 37 éves nagylóki férfi azt vallotta, "tréfából" követték el a bűncselekményt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.