Rablás

Újabb fordulat az évszázad éremlopásában

A műkincseket valószínűleg nem is abból a múzeumból vitték el, ahol évekkel később észrevették a bűncselekményt.

2019.11.27 05:37ma.hu
hirdetés

A rendőrség után az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a múzeumi szakfelügyelet is vizsgálatot indított amiatt, hogy egy győri múzeum teljes éremgyűjteményét ellopták - közölte a kormány képviselője az Országgyűlésben. Közben kiderült, hogy a műkincseket valószínűleg nem is abból a múzeumból vitték el, ahol évekkel később észrevették a bűncselekményt.

Mint ismeretes, hamisra cserélték ki és ellopták a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 500 millió forintos éremgyűjteményét. Már külföldön is nyomoznak, mert néhány nagy értékű tétel ottani aukciókon bukkant fel. Ez lehet az évszázad éremlopása - mondta akkor a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke.

Csóka Ferenc szerint a hun, a longobárd és az avar kori tárgyakra zömében Nyugat-Európában van kereslet. Úgy vélekedett, nem valószínű, hogy Magyarországon létezik gyártókapacitás arra, hogy elkészítsék az érmék hamisítványait, amelyek az eredeti érmék helyére kerültek, és arról sem hallani, hogy iparszerűen foglalkozna magyar bűnszövetkezet ilyennel - tudósította az InfoRádió.

Az éremlopás hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén is szóba került. Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője azt mondta: hazai kulturális örökség szempontjából fontos ez az ügy, pótolhatatlan értékek veszhettek el. Megkérdezte a kormánytól: mit tesznek a hasonló esetek megelőzése érdekében.

A legfontosabb, hogy mielőbb felderítsék az esetet, és minden lelet visszakerüljön a helyére - válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Büntetőeljárás indult, és a minisztérium is elindította a vizsgálatát, hogy a hasonló esetek megelőzhetők legyenek. Intézkedési tervet kért az intézménytől a kormányzat, valamint múzeumi szakfelügyeleti vizsgálat is indult, ami még nem zárult le.

Az InfoRádió korábban megkereste győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumot, de a közgyűjtemény nem nyilatkozott. Azóta viszont kiadtak egy sajtóközleményt, amellyel újabb fordulatot vett az ügy. Azt írják, hogy a műtárgyakat utoljára 2011-ben „Az érctől az aranypénzig” című időszaki tárlaton, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő Xántus János Múzeumban mutatták be, vagyis azóta nem szerepeltek semmilyen tárlaton.

Most egy új, állandó régészeti kiállításra készülve egy eddig ismeretlen archív múzeumi fotódokumentáció segítségével derült fény arra, hogy az eredeti érméket másolatokra, illetve kisebb értékű variánsaikra cserélték, és hogy az eltulajdonított műtárgyak egy részét már 2011-ben, aukciós tételként kínálták Bécsben. A múzeum feljelentést tett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.