Fertőzés

Most már biztos a hajdúsámsoni gyerekek szalmonellafertőzése

A Debreceni Egyetem klinikai központjában elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a gyanút.

2019.09.23 16:03Ma.hu
hirdetés

A Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke, M. Tóth Ildikó az Inforádiónak elmondta, hogy a klinikai központban és a Kenézy Gyula egyetemi kórházban csütörtök óta 75 beteget láttak el, közülük 11-en már hazamehettek.

A gyermekgyógyászati klinikán jelenleg 41 gyerek van, az egyetemi kórházban 16 gyereket ápolnak. Az elmúlt 24 órában 7 felnőtt is érkezett az infektológiára - közölte a sajtófőnök, hozzátéve, hogy senki nincs súlyos, életveszélyes állapotban.

Mint ismeretes, M. Tóth Ildikó már vasárnap közölte, hogy a debreceni kórházak megteltek, több beteget nem tudnak fogadni, ezért az esetleges további páciensek ellátására a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházat jelölte ki az országos tisztifőorvos.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés

Éljünk jól nyugdíjasként is!

https://www.pexels.com/photo/man-and-woman-holding-wine-glasses-1418355/

A sokat hangoztatott öngondoskodás minden, még aktív munkavállaló számára elengedhetetlen. Ugyanis minél korábban kezdünk el bármilyen nyugdíjcélú megtakarítást, annál nyugodtabban tölthetjük a nyugdíjas éveinket.

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.