Energia
Vihar - A hibák 98 százalékát kijavították az NKM áramhálózatán
Szegedet és környékét érintette leginkább a vihar, amely jelentős károkat okozott a térségben.
2019.09.10 12:08MTICsaknem negyvenezer ügyfélnél okozott átmenetileg áramszünetet a Dél-Alföldön végigvonuló hétfő délutáni vihar, kedd délre a hibák 98 százalékát kijavították a Nemzeti Közművek (NKM) áramhálózatán - tájékoztatta az energetikai cég az MTI-t.
A közlemény szerint szinte mindenütt sikerült helyreállítani a középfeszültségű hálózaton keletkezett hibákat, már csak alig ötszáz ügyfélnél nincs áram.
Szegedet és környékét érintette leginkább a vihar, amely jelentős károkat okozott a térségben. Az NKM munkatársai megerősített létszámmal kezdték meg a hibák feltárását a vihar elvonultával, a munkába más településről átirányított szakemberek is bekapcsolódtak. A munkálatok folytatódnak, száznál több szerelővel, mivel a javarészt helyreállított középfeszültségű hibák mellett nagyon sok a kisfeszültségű hálózaton keletkezett probléma is.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a kidőlt fák sok helyen leszakították a hálózatot, a vezetékek megközelítése élet- és balesetveszélyes.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06