Állatkínzás
Daganatot húzott maga után az állatvédők által kimentett kutya
Brutális fogvatartás.
2019.08.31 11:49ma.huAz újabb "nyakas" kutya után, a Szurkolók az Állatokért Komárom és környéke szervezet néhány tagja robogott is tovább, hiszen a Tata Állatvédők kértek segítséget. Kaptak egy bejelentést, az egyik udvarban sétál egy rasztás, koszos kutya, és egy daganatot húz maga után.
„A kapuhoz érve kutya sehol, kiabálásra csengetésre senki nem jött ki. Megijedtünk, lehet későn értünk oda” – írták a Facebook-oldalukon. „Így cselekedni, így hivatalos személyt hívni sem tudunk, hiszen nincs semmi a kezünkben” – mesélték.
Bő egy óra után visszatértek, és legnagyobb megkönnyebbülésükre, előjött a kutyus, és valóban, azt se tudták mi jön velük szembe, aztán pár perc múlva a "gazda" is megjelent.
Érdeklődésükre elmondta, hogy Picur már 14 éves, kicsit süket, kicsit vak, tudja, hogy ott a daganat, de nekik is vannak egészségügyi problémáik, azzal sem foglalkoznak, majd miért is a kutyáéval tennék. Az állatról azonnal lemondtak, de nem adták át, nem akartak hozzá sem nyúlni a beteg állathoz.
Szerencsére, állapota egyre jobb, hogy a Tata Állatvédők gondozásába került.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06