Halálos baleset

130-cal száguldott, aztán egyszercsak véget ért az út

A Pécsi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki Csehországban építés alatt álló autópályaszakaszon okozott halálos balesetet.

2019.07.24 15:46ma.hu

A férfi 2017 decemberében Németországból utazott Magyarországra egyik kollégájával.

Csehországban a férfi észlelte, hogy az autópályán közlekedő járművek feltorlódtak, ezért az autópályáról lehajtott és az azzal párhuzamos főútvonalon folytatta az útját. Egy idő után a főútvonalról a vádlott ismételten felhajtott az autópályára annak ellenére, hogy az építés alatt álló autópályaszakaszra történő behajtást jelzőtábla tiltotta.

Az építés alatt álló szakaszon a vádlott kb. 130 km/órás sebességgel közlekedett az általa vezetett gépkocsival, majd amikor észlelte, hogy az úttest az építkezés miatt véget ért, és 90-100 km/óra sebességgel nekiütközött az ott található híd betonszerkezetének, a járművel megpördült és előbb a partoldalra, majd a szalagkorlátra került.

A baleset következtében a mellette utazó kollégája olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt.

A vádlott cselekménye a halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének a megállapítására alkalmas.

A címlapfotó illusztráció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.