Ellátás
Budafokon a lakosok dönthetik el, mire költsenek pénzt
Hazánkban szinte példátlan a közösségi költségvetés.
2019.06.29 16:02ma.huHáromszázmillió forintos keretösszeg elköltéséről dönthetnek hamarosan Budafok-Tétény lakói. A nagyságrendjét és felhasználási lehetőségeit tekintve hazánkban egyedülálló közösségi költségvetés meghirdetését a közelmúltban határozta el a helyi képviselő-testület. Az összeget egyenlően osztják fel a három településrész, Budafok, Budatétény és Nagytétény között.
Főleg nemzetközi példákat vett figyelembe az a munkacsoport, amely a XXII. kerületi önkormányzatnál kidolgozta egy közösségi költségvetés feltételeit
– tudta meg a Magyar Nemzet Budafok-Tétény alpolgármestertől.
Szepesfalvy Anna elmondta: a közösségi költségvetés olyan, a képviseleti demokráciát a közvetlen demokrácia eszközeivel kiegészítő lehetőség, amely alkalmas a lakosság közélet iránti érdeklődésének a felkeltésére, az önkormányzat és a lakosság közötti párbeszéd erősítésére, az igények minél jobb kiszolgálását lehetővé tevő költségvetési döntésekre. Ennek megfelelően a kerület három része, Budafok, Budatétény és Nagytétény száz-százmillió forint elköltésére tehet javaslatot az ott lakók ötletei alapján, előre megadott fejlesztési területeken. Így megvalósulhatnak olyan projektek, amelyek a helybélieknek valóban fontosak.
A projektjavaslatokat az egyes városrészekre vonatkozóan online platformon vagy nyomtatott adatlapon keresztül, az előzetesen meghatározott kategóriákban lehet megtenni. A javaslattételek első köre a tervek szerint ősszel zárul. A három hónapos javaslattételi időszak után minden, a feltételeknek megfelelő projektre szavazni lehet. A szavazás alapján a városrészenként 15 legnépszerűbb projektet az ötletadók személyesen mutatják be egy eseményen, amit az önkormányzat szervez meg.
Az alpolgármester szerint ez azért is fontos, mert tovább erősítheti a kerületben egyébként is jól működő közösségi életet. A kampányrendezvényeken résztvevő lakosok kiválasztják és sorrendbe állítják majd azt a tíz-tíz-tíz végső javaslatot, amelyeket az önkormányzat szakértői megvizsgálnak, költségeket és határidőket rendelve hozzájuk. Szepesfalvy Anna szerint az első lakossági projektek már bekerülhetnek a 2020-as költségvetésbe, és várhatóan 2021-ben elkezdődhet a megvalósításuk.
A részvételi költségvetés intézménye harminc éve ismert, megvalósítására számos nemzetközi példa létezik. Az első hely a brazíliai Porto Allegro volt, ahol ezt bevezették, azóta többek között Argentínában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Portugáliában, Indiában, Dél-Koreában, Kanadában és Izlandon valósították meg egyes településeken. Magyarországon eddig egyedül Kispest önkormányzata próbálkozott vele, alacsony költségvetési kerettel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06