Ellátás
Megerősítették: aktív TBC-s pedagógus dolgozott egy óbudai bölcsődében
Egy másik bölcsődében is gyakran megfordult, ahova az ő gyermeke jár. Az önkormányzat szerint senki sem fertőződött meg - szerencsére.
2019.06.23 13:04ma.huMiután kiderült, nagy felháborodást váltott ki a minap, hogy egy TBC-beteg pedagógus dolgozik az egyik bölcsödében Óbudán. Az ügyre az Index egyik olvasója hívta fel figyelmet, a lap megkereste az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjét, kérdéseikre Békásmegyer önkormányzata válaszolt.
Az önkormányzat szerint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat egyik dolgozójánál kimutatták a TBC-t áprilisban. A dolgozó korai fejlesztést végzett az egyik önkormányzati óbudai bölcsődében, de egy másik bölcsődében is gyakran megfordult, ahova az ő gyereke jár.
36 gyereket rögtön kivizsgáltak a Törökbálinti Gyerekpulmonológiai Intézetben, ahogy 37 olyan felnőttől is vettek vért, akik a gyanú szerint érintettek lehettek.
Az önkormányzat szerint egyikük sem fertőződött meg.
Arról, hogy valóban kell-e a gyerekeknek fél évig erős gyógyszereket szedniük, az önkormányzat azt írta, a gyógyszeres kezelésekről az orvos és a szülő dönt. Bús Balázs polgármester tájékoztatást kért a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat vezetőjétől - áll a közleményben.
"Értetlenül állunk azonban az előtt a tény előtt is, miként fordulhatott elő, hogy a Szakszolgálat által delegált dolgozó a munkába állásakor nem rendelkezett érvényes Egészségügyi könyvvel, és hogyan küldhette a kötelező orvosi vizsgálat elvégeztetése nélkül szakdolgozóját egy kisgyermekkel foglalkozó intézménybe" - írta az önkormányzat, amely úgy tudja, vizsgálják a felelősséget.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


