Bűnügy

Prisztás-gyilkosság - Beismerő vallomást tett Jozef Rohác

Beismerte Prisztás József meggyilkolását Jozef Rohác a Fővárosi Törvényszéken perújítás keretében megtartott pénteki tárgyaláson.

2019.06.14 15:04ma.hu

A szlovák férfi a szegedi Csillag börtönből videotechnika segítségével tett vallomást.

Rohac arról beszélt, hogy a megbízást az ukrán maffiától kapta, a dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, és a gyilkosságot 15 ezer márkáért hajtotta végre.

Szerinte a vallomását támasztja alá, hogy csak az elkövető, vagyis ő tudhatja, hogy a nyomozók nem találtak töltényhüvelyt a helyszínen. A hüvely ugyanis abban a nejlonszatyorban maradt, amellyel "álcázta" a hangtompítós pisztolyt.

Egy alvilági körökből származó ismerőse, Hamala József kereste meg a megbízással - folytatta -, egyetlen feltétele az volt, hogy csak bűnöző lehet az áldozat.

A kiszemelt időpont előtt Hamala Budapestre hívta és elvitte a tetthelyre. Megálltak egy furgon mögött, amelyben több fegyver, köztük Kalasnyikov gépkarabély és hangtompítós pisztoly, valamint kerékpár és robogó is volt. A szűk hely miatt a biciklit és a pisztolyt választotta, majd várt a kedvező alkalomra. Akkor csapott le Prisztásra, amikor be akart szállni a Cherokee Jeep kocsijába. Mintegy fél méterről fejbe lőtte, majd eltekert a helyszínről. Még hallotta, hogy a férfi, aki Prisztással együtt szállt be az autóba (a később bűnsegédként elítélt Fazekas László) azt kiáltja, hogy a "kurva anyád". Nem sokkal messzebb beült Hamala autójába és elhajtottak a környékről - vallotta.

Úgy fogalmazott: "olyan idők voltak, amikor vadásztak egymásra az emberek, háború volt a bűnözők között".

Jozef Rohac vallomására úgy derült fény, hogy egy telefonbeszélgetését lejátszották a Hír TV-ben. Ezzel kapcsolatban a szlovák férfi közölte: ő már korábban közölte a hatóságokkal, hogy ő ölte meg Prisztást, el is hitték neki, de senki nem volt hajlandó újranyitni az ügyet, a sajtótól pedig hermetikusan elzárták. Ezért találta ki, hogy az öccsével folytatott telefonbeszélgetés keretében vallja be a gyilkosságot, és az ezt tartalmazó felvételt eljuttatták a Hír TV-nek.

A gyilkosság beismerésének indokául azt mondta, sok rosszat csinált életében, most már csak jót szeretne, és nem akarja, hogy ártatlan emberek legyenek börtönben miatta. Prisztás József meggyilkolása ügyében a bíróság korábban jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és elkövetőként Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc, akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.

Az eljárás alatt a vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác.

A mostani tárgyaláson mindhárom elítélt, Portik Tamás, Hatvani István és Fazekas Ferenc is köszönetet mondott Jozef Rohácnak a vallomásért. A hosszú hajjal és ősz szakállal megjelenő Portik Tamás rezignáltan, láthatóan megtörten, szinte szótlanul ülte végig az eljárást. Fazekas Ferenc viszont sírva kérte a bíróságot, hogy a körülményekre tekintettel függesszék fel a büntetését, mert megváltozott helyzete miatt már dolgozni sem engedik a börtönben. Megerősítette, valóban azt kiabálta a tettes után, hogy "állj meg, a kurva anyád", és erről csak a gyilkos tudhat.

Hatvani István védője arra hívta fel a figyelmet, hogy az első személyleírás is egy 170 centis, átlagos testalkatú férfiről szólt, miközben védence 186 centi magas és a gyilkosság időpontjában 140 kiló volt a súlya.

A tárgyalás után a törvényszék közleményt juttatott el az MTI-nek. Ebben egyebek mellett az áll, hogy Hatvani István védője indítványozta közlekedési, orvosi és antropológiai szakértők meghallgatását, tisztázni az elkövető magasságát. Ezt a bíróság elutasította, mivel a gyilkos lövést kerékpárról adták le, és az eddigi szakértői vélemények is azt állapították meg, hogy nem lehet pontosan megbecsülni az elkövető magasságát. Portik Tamás és Hatvani István ügyvédei további tanúk, valamint a nyomozásban résztvevő rendőrök ismételt meghallgatását is indítványozták. A bíróság elemzi a távmeghallgatáson elhangzottakat, és utána dönt a védői indítványokról - áll a közleményben.

Jozef Rohác azért távmeghallgatás keretében tett vallomást mert életfogytiglan tartó büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt, és biztonsági okokból nem tartózkodhat egy helyiségben Portik Tamással.

A perújítási tárgyalás szeptember 16-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.