Honvédelem

Megkezdte működését a Magyar Honvédség kiberakadémiája

Megkezdte működését a Magyar Honvédség kiberakadémiája a szentendrei Altiszti Akadémián.

2019.06.13 13:05ma.hu

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kiberképzési központ csütörtöki bemutatóján azt hangsúlyozta, hogy napjainkban már minden elektronikusan működik, az orvosi ellátástól a közlekedésen át a nyilvántartásokig.

A kibertérben működtethetnek például blokkoló rendszereket, amelyek kihathatnak a műveleti feladatok végrehajtására, de akár az állami működést is megzavarhatják - közölte.

A miniszter példaként említette az orosz-ukrán konfliktust, ahol megjelent a hibrid hadviselési forma, a kibertérben is voltak műveleti tevékenységek; a NATO varsói csúcstalálkozóján a szárazföldi, a légi és a tengeri hadműveleti színtér mellé felvették a kiberteret is.

Benkő Tibor emlékeztetett: egy évvel ezelőtt a miniszterelnök feladatul tűzte ki, hogy Magyarországnak erős, ütőképes, önálló nemzeti képességet jelentő, a kor színvonalának megfelelő hadereje legyen. Ehhez nemcsak új technikai eszközökre, hanem a kor kihívásaira megfelelő választ adó katonákra is szükség van. Ez a toborzás, kiképzés, oktatás feladata - fűzte hozzá.

A miniszter azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek. A kiberképzési központ segítséget nyújt abban, hogy a kor kihívásainak megfelelő képzést, oktatást biztosítsanak, hogy a katonák ki tudják használni a kibertér előnyeit, de legyenek felkészülve annak veszélyeire is.

A központ parancsnoka Kovács László, a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője.

Kovács László kiemelte, a kibertérnek része mindenki, aki olyan eszközt használ, amellyel interakciót folytatnak egymással, illetve számítógépekkel.

Kifejtette: egyes becslések szerint napjainkban 50 milliárd számítógép van hálózatba kötve; feltételezik, hogy mindig vannak olyanok, akik ebbe a kapcsolatba megpróbálnak "belehallgatni", azt megpróbálják megzavarni. A kibertérben jelen van a befolyásolás, a meggyőzés, az álhírek, megtévesztő információk továbbítása. Az ezek elleni védekezés nemcsak technika, hanem humán erőforrás kérdése is - jegyezte meg a dandártábornok, aki a kibervédelem egyik legfontosabb részének nevezte az oktatást, képzést.

A rendezvényen Kovács László dandártábornok Kiberbiztonság és -stratégia című könyvét is bemutatták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.