Hableány-tragédia
A Hableány áldozatainak tiszteletére koncertet adnak Fischer Ivánék Dél-Koreában
Fischer Iván mély szomorúsággal hallotta a súlyos dunai baleset hírét, és szeretné őszinte részvétét kifejezni az áldozatok családtagjainak.
2019.06.09 12:03ma.huFischer Iván bejelentette, hogy június 21-én a Budapesti Fesztiválzenekarral Dél-Koreába utaznak, ahol emlékkoncertet tartanak a balesetben elhunytak tiszteletére. Reméli, hogy gyászoló családtagok is el tudnak menni majd a koncertre, és hozzátette, szeretnék ezzel az eseménnyel Budapest és Magyarország együttérzését is kifejezni.
A Hableány május 29-i tragédiája idején a hajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet. A 35 főből heten élték túl a tragédiát, mindannyian a hajó utasai. A többi 28 személyből eddig húsz holttest került elő, részben már a katasztrófa napján, részben az azóta eltelt tíz napban, a Duna különböző szakaszain.
A hatóságok motorcsónakokkal és keresőkutyákkal is keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött, legutóbbi információink szerint legkorábban a jövő héten emelhetik ki a hajót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


