Mezőgazdaság
Parlament előtt az új állattenyésztési törvény
Egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lesz.
2019.06.08 00:30ma.huMár tárgyalja a parlament az állattenyésztési törvényt, amely egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lesz - mondta az agrárminiszter pénteken, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetben.
Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén elmondta: bízik abban, hogy a jogszabály augusztus 1-jétől életbe léphet.
Hozzátette: utoljára 26 évvel ezelőtt volt új állattenyésztési törvénye Magyarországnak. A mostani törvény igyekszik megfelelő rangra emelni az állattenyésztést, továbbá célja a Magyarország "jövőjének zálogát" is jelentő genetikai örökség megtartása, továbbvitele.
Újdonság a törvényben az európai uniós elvárásnak megfelelően, hogy több tenyésztő szervezete is lehet egy fajtának, az agrárminiszter szavai szerint ez a "civil élet támogatását" jelenti. Kiemelte: a fajtaleírásnak azonosnak kell lenni, ezt ellenőrzik is.
Nagy István szólt arról is, hogy egyeztetéseken van a különböző minisztériumokban az osztatlan közös földtulajdon megszüntetéséről szóló törvény. Hozzátette: a jogszabály 4,6 millió embert és 2,6 millió hektár területet érint.
Az Agrárminisztérium tervei szerint a - 2019. július 1-jével létrejövő - Nemzeti Földügyi Központ (NFK) az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárásokban résztvevő hatóságok és közreműködők feladatainak koordinálja majd, és folyamatos nyomon követi a program megvalósítását. A kormánydöntés alapján megszűnő Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. feladatait látja majd el az NFK a fenti időponttól - tájékoztatott a tárcavezető. Hangsúlyozta: a jogalkotói szándék, hogy az osztatlan közös tulajdonnal érintett földek minél nagyobb arányban a magyar gazdák tulajdonába kerüljenek.
Nagy István kitért arra is, hogy a kormány az öntözésfejlesztési intézkedései azt célozzák, hogy az öntözést akadályozó tényezők jelentősen csökkenjenek 2020-ig, valamint az öntözhető területek 100 ezer hektárral növekedjenek 2024-ig.
Emlékeztetett, hogy 2020-tól 2030-ig évente 17 milliárd forint, azaz összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó művek fejlesztésére. Felidézte, hogy az idei évtől meghosszabbították az öntözési idényt március 1-től október 31-ig.
Szólt arról, hogy a Vidékfejlesztési programban támogatják az öntözési közösségek létrehozását, hogy a gazdák önkéntes alapon társulhassanak. Megemlítette, hogy Digitális jólét program (djp) keretében elkészült Magyarország Digitális agrárstratégiája (das), amely 2019-2022-ig fogalmazza meg az agrárgazdaság digitalizációjához szükséges lépéseket.
Nagy István az uniós közös agrárpolitika (kap) tárgyalásáról elmondta: egyelőre a reform egyik eleme sem tekinthető véglegesnek, elfogadottnak, a tárgyalások folyamatban vannak. Sem az európai unió Tanácsa, sem az Európai Parlament nem alakította ki hivatalos álláspontját.
A kap alapvető intézkedései vélhetően nem változnának lényegesen - ugyanúgy lesz alaptámogatás, fiatal gazda támogatás, termeléshez kötött kifizetések, stb. - ugyanakkor az igénybevételükhöz szükséges adminisztratív terhek várhatóan növekedni fognak - jelezte a miniszter.
A magyar célok között említette, hogy biztosítani kell a jelenlegi kap jól működő elemeinek továbbvitelével a közvetlen támogatások folytonosságát. Továbbá biztosítani kell a vidékfejlesztési forrásból finanszírozott beruházási támogatások megfelelő szintjét. Az agrárminiszter alapvető fontosságúnak nevezte a jelenlegivel megegyező költségvetés biztosítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06