Hableány-tragédia

Dunai hajóbaleset - Ujjlenyomat alapján azonosítják az áldozatokat

Dél-Koreában nagykorúvá válásakor minden állampolgár mind a 10 ujjáról ujjlenyomat-mintát rögzítenek.

2019.06.06 12:54ma.hu
hirdetés

Dél-koreai adatbázis felhasználásával, nemzetközi protokoll szerint, ujjlenyomatok alapján azonosítják a dunai hajóbaleset áldozatait - közölte a helyszínen dolgozó áldozatazonosító (DVI) csoport dél-koreai vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kim Bjung Ho, aki egyben a Interpol dél-koreai irodájának vezetője, emlékeztetett arra: Dél-Koreában nagykorúvá válásakor minden állampolgár minden ujjáról lenyomatmintát rögzítenek.

Ennek alapján eddig valamennyi, a mentés és a kutatás során megtalált áldozatnak sikerült meghatározni a személyazonosságát - tette hozzá a szakértő.

Elmondta: amennyiben fénykép alapján kizárt egy holttest azonosítása, ujjlenyomat, DNS-mintázat, illetve fogazat alapján identifikálható.

Hangsúlyozta, hogy egy különleges eljárás, az ujjbegyek feltöltése akár három hónapig is lehetővé teszi a holttestek azonosítását. Amennyiben ez nem alkalmazható, vagy nem sikeres, akkor használják a DNS-vizsgálatot. Vagyis a baleset gyermek áldozatát is így azonosítják majd - mondta a csoport vezetője.

Kreitz Zsuzsanna, a Készenléti Rendőrség bűnügyi technikai főosztályának vezetője elmondta: azért kell a koreai DVI-szakembereket bevonni az eljárásba, mert az eredményes munkához szükség van az ottani adatbázisokra.

Továbbá olyan áldozatokról is képesek azonosításra alkalmas ujjnyomot rögzíteni, akik akár több hétig is a vízben voltak - tette hozzá.

Az ilyen típusú azonosítás azonban időt vesz igénybe - mondta a rendőr alezredes.

Keller Éva, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének vezetője azt mondta, hogy ugyan az intézetben történik az azonosítás, ám annak DVI-protokoll szerinti elvégzése a rendőrség feladata. Az intézet orvos szakértői csak segítik a rendőrség munkáját.

Közlése szerint a DVI-protokoll oktatása 2017-ben kezdődött meg Magyarországon, és 2018-ban vezették be.

E szerint történik az Interpol valamennyi tagállamában a szerencsétlenségek áldozatainak azonosítása - mondta Keller Éva.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet.

Hét embert sikerült kimenteni, illetve a baleset napján hét áldozat holttestét találták meg.

Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.