Dunai hajóbaleset
Döbbenetes fordulat: nem a Hableány fordult a Viking elé
A Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította.
2019.05.31 11:59MTIA közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította.
Hangsúlyozta, a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást.
Elmondta azt is, a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.
Erre - tette hozzá - fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia míg a Hableány elhalad a híd alatt.
A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket.
Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége - válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.
A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót - értelmezte a történteket Bencsik Attila.
Kapcsolódó írások:
- Dunai hajóbaleset - Szijjártó Péter a helyszínre látogatott a dél-koreai külügyminiszterrel
- A rendőrség térképre tette az hajókatasztrófa áldozatának megtalálási helyszíneit
- A Vikingről többen is látták a Hableány segítségért kiáltozó utasait
- Hajómérnök: emberi hiba miatt történhetett a baleset
- Dunai hajóbaleset - Búvár: kockázatos a merülés
- Őrizetben a szállodahajó kapitánya
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06