Programajánló

Nyitott szertárkapuk a tűzoltóságokon

Május huszonötödikén az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat.

2019.05.25 01:30ma.hu

Délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe - közölte Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek és a családok előtt.

A nyílt napon lehetőség van közelről megnézni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, a látogatók bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik a rendezvény iránt, ezen a napon a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.