Fejlesztés
Elbontják a Nyugati téri felüljárót a fővárosban
Városképi szempontból rendkívül csúnya.
2019.05.17 10:08ma.huMost már biztosnak látszik, hogy hamarosan elbontják a Nyugati téri felüljárót, miután erről szóló döntés született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának május 14-i ülésén. A pestbuda.hu cikke szerint Tarlós István főpolgármester azt mondta, a felüljáró városképi szempontból rendkívül csúnya, ezért kell elbontani.
A döntést a fővárosnak és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós azt mondta egy szerdai rádióinterjúban: a tanács minden eddigi döntését jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít.
A döntés kapcsán a pestbuda.hu felidézi: a felüljáró elbontása az elmúlt években többször is felmerült, de korábban az volt a szakemberek álláspontja, hogy csak akkor lehet bontani, ha helyette közúti aluljáró épül. Mivel a nagykörút tele van nagy átmérőjű alapközművekkel, azok alá kellett volna vinni az alagutat, ami nagyon megdrágította volna a beruházást.
Tarlós szerint viszont a FŐMTERV most olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint mégis megoldható a szintbeli keresztezés, a felüljáró nélkül – és úgy, hogy a 4-6-os villamosok mostani gyakoriságú közlekedését is biztosítani tudják (ami csúcsidőben egy-két perces követési időt jelent).
A Nyugati téri – akkori nevén Marx téri – kétszer egysávos, 420 méter hosszú felüljárót 1981 novemberében adták át. Az autós felüljáró mellett volt egy gyalogos felüljáró is, azt már 2017-ben elbontották.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


