Korrupció

Vádat emeltek a NAV egyik volt főosztályvezető-helyettese ellen

Két társával pénzért törölt adótartozásokat.

2019.05.10 10:12ma.hu
hirdetés

Korrupció miatt vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatóságának egyik korábbi főosztályvezető-helyettese ellen, aki két társával pénzért törölt adótartozásokat - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

Keresztes Imre főügyész a közleményben azt írta, a volt főosztályvezető-helyettes egy ismerősén keresztül - aki szintén vádlott az ügyben - megállapodott egy társával abban, hogy pénzt kérnek olyan emberektől, akik adótartozással rendelkező, megszüntetni kívánt cégek érdekeltségében járnak el, cserébe törlik a tartozást és biztosítják a cégek kényszertörléséhez szükséges feltételeket.

A megállapodás szerint az adott cég tartozásának 10-15 százalékát kérték az ügyintézésért, ezzel mintegy 21 millió forint jogtalan előnyre tettek szert, amelyet egymás között egyenlő arányban elosztottak - tette hozzá.

A vádlott olyan embereknek adta ki a cégek adótitoknak minősülő adatait, akiknek nem volt jogosultságok azok megismerésére, előre közölte a helyszíni adóhatósági ellenőrzések idejét, valamint a hivatalos küldemények postázását. Társai közreműködésével - az eljárási jogosultság biztosításáért - pedig azt is elérte, hogy a cégek székhelyét az általa vezetett osztály illetékességi területére helyezzék át.

A volt főosztályvezető-helyettes és két társa részben beismerte a bűncselekmények elkövetését, a többi vádlott - akik az érintett kilenc cég érdekében eljártak - tagadta ezeket, és megtagadta a vallomástételt. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek.

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a korábbi főosztályvezető-helyettes és nyolc társa ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.

A volt főosztályvezető-helyettes a kilenc rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és három rendbeli hivatali visszaélés miatt akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés

Éljünk jól nyugdíjasként is!

https://www.pexels.com/photo/man-and-woman-holding-wine-glasses-1418355/

A sokat hangoztatott öngondoskodás minden, még aktív munkavállaló számára elengedhetetlen. Ugyanis minél korábban kezdünk el bármilyen nyugdíjcélú megtakarítást, annál nyugodtabban tölthetjük a nyugdíjas éveinket.

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.