Környezetszennyezés

Bűncselekmény lesz a szemetelés

Bekeményít a kormány.

2019.03.19 13:22MTI
hirdetés

Egy most készülő jogszabálytervezet szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek fog számítani - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki szerint a szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért elmondása szerint a kormány a következő időszakban azon dolgozik majd, hogy ezeket az anyagokat betétdíjassá tegye.

A kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján Budapesten. A miniszter hozzátette, az idei önkéntes szemétszedési akció lesz az eddigi leghosszabb, ugyanis március 18-tól 24-ig tart. Az idén 8. alkalommal megrendezett esemény sorozaton 3240 helyszínen több mint 240 ezer önkéntes vesz részt. Palkovics emlékeztetett, a kormány idén 240 millió forintos pályázatot írt ki az önkormányzatok számára az utak mentén, város szélén elhagyott illegális szemétlerakók felszámolására.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok évente több mint 100 millió forintos nagyságrendben költenek az illegálisan lerakott kommunális, zöld és ipari hulladékok felszámolására, az erdők tisztán tartására - mondta el Nagy István agrárminiszter. A szemléletformálásban fontos szerepe van az országban működő 10 nemzeti park igazgatóságnak is, ezek az intézmények ismeretterjesztő, környezeti nevelési programjaikkal évente mintegy 200 ezer embert érnek el, feladataik ellátására pedig évente közel 100 millió forintot kapnak az Agrárminisztériumtól. Az agrárminisztérium kezdeményezi, hogy a kerületvezető erdészek hatósági jogkört kapjanak, ugyanis ezáltal 1108 erdész tudna a rajtakapott illegálisan szemetelők ellen hatóságilag fellépni.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a Belügyminisztérium kérte az önkormányzatokat és a közfoglalkoztatókat, hogy csatlakozzanak az egy hetes akcióhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.