Kormány

Nézőpont: csaknem hétmillióan hallottak a családvédelmi akciótervről

Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjén jelentette be, hogy hétpontos családvédelmi akciótervet indít a kormány.

2019.03.08 08:50ma.hu

Csaknem hétmillióan hallottak és hárommillióan beszéltek a magyar kormányfő által februárban bejelentett családvédelmi akciótervről - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap megbízásából készült közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a kormány családpolitikájának támogatottsága "továbbra is elsöprő" (79 százalék), az ellenzéki pártok szimpatizánsainak körében is 50 százalék feletti.

Azt írták: a megkérdezettek 85 százaléka szerint fontos, hogy saját tulajdonú lakásban lakjanak (55 százaluk ezt nagyon fontosnak, 30 százalékuk fontosnak nevezte). A fiatalok (18-29 évesek) még ennél is valamivel nagyobb arányban (87 százalék) tartották fontosnak, hogy saját tulajdonú lakásuk legyen, ugyanakkor jelenleg csak 35 százalékuknak van saját tulajdonú ingatlana.

A Nézőpont Intézet emlékeztetett: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítésének és a falusi csok bevezetésének célja, hogy a családalapítás küszöbén álló fiataloknak lehetőséget teremtsen saját tulajdonú ingatlan szerzésére is.

A közvélemény-kutatás szerint 10-ből 8-an továbbra is egyetértenek a családtámogatások középpontba állításával. A Jobbik támogatóinak 67 százaléka, az MSZP és DK szimpatizánsainak 60, az LMP-hez húzók 61 százaléka is egyetért azzal, hogy a kormány jól döntött akkor, amikor az állami támogatáspolitika középpontjába a családokat helyezte. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai között ez az arány 97 százalék.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 1000 ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint, a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjén jelentette be, hogy hétpontos családvédelmi akciótervet indít a kormány. Ennek részeként bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, a legalább négygyermekes nők szja-mentességét és a nagyszülői gyedet, bővítik az otthonteremtési programot, még jobban csökkenhet a gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása, elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja és új bölcsődei férőhelyeket hoznak létre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.