Kóka kockázatot lát az átalakításban

Február másodikán kezdődik az SZDSZ hivatalos népszavazási kampánya

Február másodikán indul el az SZDSZ népszavazási kampánya, aznap Budapesten egy országos rendezvény keretében mutatják be a kampány legfontosabb elemét - jelentette be a párt Országos Tanácsának (OT) ülését követően Kóka János.

2008.01.19 17:12MTI

A politikus később újságíró kérdésre azt mondta, hogy a párt már több helyen is látható plakátjai egyfajta előkampánynak minősülnek, de az ezekre fordított pénzzel is elszámolnak majd. Az ülésen elhangzottakat ismertetetve Gulyás József, az Országos Tanács elnöke elmondta, hogy a testület egyhangúlag hatalmazta fel a párt ügyvivőit, hogy az eddig vitt álláspontot képviseljék az adóreform, az egészségbiztosítási reform és a Fidesz által kezdeményezett népszavazás során.

Kóka János hozzátette, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény kapcsán az SZDSZ azt várja, hogy az lényegében változatlan tartalommal, a köztársasági elnök által felvetett kifogásokat megfontolva, a szükséges módosításokat elkészítve, az eredeti szándék szerint fogadja el február 11-én a parlament. Hozzátette, hogy számos kezdeményezés igyekszik útját állni az egészségügyi reformoknak, de az SZDSZ nem fogja megszavazni a Fidesz megerősítő népszavazásra vonatkozó felvetését.

A közteherviselés átalakításának előkészítését az egyik legfontosabb feladatnak nevezte, mert véleménye szerint csak egy liberális fordulattal állítható vissza a gazdaság egészséges növekedése. A gazdasági növekedés legkomolyabb gátját ugyanis az SZDSZ az állam túlköltekezésében és az ezt finanszírozó magas adókban látja. Az átalakításban Kóka János két politikai természetű belső kockázatot is lát.

Ezeket ismertetve kiemelte, hogy "Magyarországon, 2007-ben egy sikeres konvergenciaprogram végigvitele mellett is nagyrészt elmaradt a közigazgatás költségeinek érdemi csökkentése." Emlékeztetett rá, az SZDSZ tavaly a költségvetési vitában felvetette, hogy takarítsanak meg hetven milliárd forintot a közigazgatás nagy rendszereiben és ezt fordítsák adócsökkentésre, de az MSZP ezzel nem értett egyet.

Hozzátette, nem lehet megengedni, hogy a ciklus második felében a választások közeledte arra sarkallja a nagy pártokat, hogy ismét osztogatásba kezdjenek. Kiemelte, az Országos Tanácstól ez ügyben arra is felhatalmazást kaptak, hogy konzultációt kezdjenek a kormánnyal, az MSZP-vel illetve a gazdasági érdekképviseletekkel és a többi politikai erővel.

A kormánnyal arról egyeztetnek majd, hogy a túlzott adóbevételeket csak deficitcsökkentésre vagy a növekedés elősegítésére lehessen fordítana. Az MSZP-vel soronként akarják végigvizsgálni a költségvetés kiadási oldalát, hogy feltárják, hol lehet megtakarítást elérni.

A gazdasági érdekképviseletekkel és a politikai pártokkal azért tartja fontosnak a tárgyalást, mert véleménye szerint szükség van a közmegegyezésre az újraelosztás kívánatos szintjével kapcsolatban. Később, kérdésre válaszolva ezt azzal egészítette ki, hogy ha a nemzeti össztermék két százalékával csökkenthetnék az adószintet, annak érzékelhető foglalkoztatási, versenyképességi és növekedési hatásai lennének.

A távirati iroda népszavazásra vonatkozó kérdésére úgy felelt, hogy az SZDSZ azzal lenne elégedett, ha az a körülbelül 300 ezer szavazó, akiket időről időre meg tudtak szólítani, elmenne és nemmel voksolna. Újságírói kérdésre megismételte korábbi kijelentését, hogy a kampányra 50-100 millió forint körüli összeget fordítanak majd, de a pontos összeget csak utólag tudják megmondani. Az ombudsmanjelöltekről sem akart egyelőre beszélni, mert ebben a kérdésben a párt február eleji debreceni kihelyezett frakcióülésén döntenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.