Kormány

Áprilistól kormánybiztos felel a Budai Várnegyed kormányzati beruházásaiért

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért.

2019.02.18 20:48ma.hu
hirdetés

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba.

Feladata, hogy előkészítse a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezze a kapcsolódó közigazgatási egyeztetést, javaslatot tegyen az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan.

A határozat rögzíti azt is, hogy a kormánybiztos az előkészítésben, tervezésben, lebonyolításban és kivitelezésben együttműködik a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, valamint munkáját ezen társaságok szakmailag segítik és támogatják.

Fodor Gergely a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások tekintetében együttműködik az érintett polgármesterekkel, biztosítja a kormányzati beruházások összhangját, továbbá kapcsolatot tart és egyeztetéseket szervez az érintett intézmények képviselőinek részvételével és rendszeresen tájékoztatja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint félévente írásbeli beszámolót készít - olvasható a határozatban.

Fodor Gergely feladatait jelenleg a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként látja el. Kormánybiztosi kinevezése 2019. április 1-től 2021. március 31-ig szól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.