Jótékonyság

Erdő Péter és Mádl Dalma osztott ajándékot rászoruló gyerekeknek

Kétszázötven rászoruló gyermek kapott névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot.

2018.12.22 18:48MTI
MTI/Balogh Zoltán

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a budapesti Magyar Szentek Templomában szombaton.

Erdő Péter arról beszélt: karácsonykor Isten ajándékozta meg az embereket egyszülött fiával. "Vállalta a sorsunkat, vállalta a szegénységet, és azt is, hogy egy elnyomott, kis nép gyermekeként egy istállóban szülessen a világra". Jézus ezzel megmutatta, hogy mi az, ami valóban fontos az embernek, hiszen mindenről lemondott, csak a család szeretetéről nem - hangoztatta.

A bíboros reményét fejezte ki, hogy az ünnepen mindenki megtalálja családja körében a szeretetet, és "egymásban is felfedezzük Jézust".

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta: több mint kétezer évvel ezelőtt Krisztus születése a békét hozta el, de az sem volt békés időszak, hiszen üldöztek népeket, csecsemőket gyilkoltak meg, és Jézust is megpróbálták elpusztítani.

MTI/Balogh Zoltán

A mostani advent sem békés, néhány száz ember megpróbálja feldúlni ezt a gyönyörű ünnepet. A béke azonban erősebb, és "bízom benne, hogy az ünnep arra a néhány száz frusztrált emberre is hatni fog, akik Budapest utcáin dúlnak, karácsonyfát döntenek és trágárul beszélnek" - fogalmazott az államtitkár.

A Katolikus Karitász karácsonyi adománygyűjtési akciójáról szólva azt mondta: különleges ez a gyűjtés, hiszen gyermekek gyűjtenek társaiknak, így ez az akció nemcsak adományozás, hanem útmutatás is a felnövekvő nemzedéknek.

Az adományozók segítségével a Katolikus Karitász országszerte több mint hatvanezer családnak segít karácsonykor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.