Elutasították

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán ellen

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította a Demokratikus Koalíció kezdeményezését, ezért nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktor miniszterelnök ellen.

2018.11.21 13:01MTI

Gréczy Zsolt, a DK farkciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja azért akart eljárást indíttatni, mert a kormányfő rendszeresen egy üzletember 17 milliárd forint értékű magánrepülőgépén jár külföldre futballmeccseket nézni. Orbán Viktor még a vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel ezeket a "luxusutakat" - tette hozzá a képviselő.

A mentelmi bizottság egyebek között azzal indokolta az elutasítást, hogy a miniszterelnöknek csak a képviselői megbízatásával összefüggésben kapott ajándékokat és ingyenes juttatásokat kell feltüntetnie vagyonnyilatkozatában - közölte az ellenzéki politikus. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: amikor "a milliárdos vállalkozók közpénzeket nyernek, akkor Orbán Viktor még miniszterelnök, amikor ezért cserébe luxus-magánrepülőgépeken reptetik, akkor varázsütésre magánemberré válik".

A frakciószóvivő hozzátette, hogy a bizottság szerint nem tekinthető ajándéknak egy olyan sportrendezvényre szóló út, amelyen magyarok vagy Magyarország is részt vesz. Orbán Viktornak ezzel sikerült ismét a magyarok mögé bújnia, amikor felelősséget kellene vállalnia a tetteiért - jelentette ki.

A politikustól megkérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke elhatárolódik-e Cvetan Vaszilev bolgár üzletembertől, aki ellen mintegy hatszázmilliárd forintnyi euró ellopásának gyanújával nemzetközi körözést adott ki az Interpol. A magyar médiában korábban megjelentek olyan hírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc az Altus Zrt.-n keresztül üzleti kapcsolatban állt a férfival. Gréczy Zsolt kijelentette: Gyurcsány Ferencnek nincs és soha nem is volt ilyen nevű üzlettársa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.