Hajléktalanság
A DK kifizette az elsőként szankcionált hajléktalan büntetését
A párt feljelentést tett azon sajtóhírek alapján, amelyek szerint a csepeli fideszes önkormányzat biztonsági szolgálata brutálisan lép fel helyi hajléktalanokkal szemben.
2018.11.02 16:31MTIA Demokratikus Koalíció (DK) a héten kifizette annak a gödöllői hajléktalannak a húszezer forintos büntetését, akit a hatóságok októberben elsőként szankcionáltak életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt.
Rónai Sándor, az ellenzéki párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a DK célja Magyarország emberségének és tisztességességének megőrzése, ezért természetes számukra, hogy segítenek a szegény, védtelen embereken.
A DK szóvivője ismételten mindenkit arra kért, hogy lehetőségeihez mérten segítse a hajléktalan, nehéz sorsú embereket. Megjegyezte továbbá, tudják, sokakat zavarnak az aluljárókban a hajléktalanok miatt tapasztalható kellemetlenségek, rendetlenség, de a párt szerint ezt a problémát több szociális munkással és kevesebb rendőrrel, az egyéni történeteket megismerve kellene megoldani.
Rónai Sándor közölte: pártja feljelentést tett azon sajtóhírek alapján, amelyek szerint a csepeli fideszes önkormányzat biztonsági szolgálata brutálisan lép fel helyi hajléktalanokkal szemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06