Média

Vaszily Miklós az Echo TV új vezetője

Az Echo TV korábbi vezérigazgatója, Farkas Boglárka a Mészáros-cégcsoport kommunikációs vezetőjeként folytatja munkáját.

2018.10.01 10:16MTI

Vaszily Miklós az Echo TV vezérigazgatója október 1-jétől - közölte a televízió hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi vezérigazgatója 17 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik a magyar és közép-európai regionális média, internetes kereskedelem és szolgáltatások területén.

Vaszily Miklós folytatja az Echo TV professzionális átalakulásával tavaly megkezdett szakmai munkát annak érdekében, hogy tulajdonosok, illetve a televízió menedzsmentje által közösen meghatározott célkitűzésnek megfelelően az Echo TV továbbra is élen járjon a polgári értékrend képviselete mellett a magyar kultúra és a magyar hagyományok megőrzésében - írták.

Hozzátették: az Echo TV korábbi vezérigazgatója, Farkas Boglárka a Mészáros-cégcsoport kommunikációs vezetőjeként folytatja munkáját. Felidézték: Farkas Boglárka 1992 óta vesz részt a hazai televíziózásban, pályafutása során a Duna Televíziónál és a Hír Televíziónál is dolgozott és közel három évvel ezelőtt vállalta az arculatában és technikai hátterében is megújuló Echo TV hírigazgatói, majd vezérigazgatói posztját. Irányítása alatt bővült nézettség, továbbá a hír-és háttér-televíziózás egyik vezető csatornájává vált az Echo TV - jegyezték meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.