Egészségügy
Százezrekkel tartozik szakdolgozóinak a Honvédkórház
Újabb aggasztó hírek érkeztek az ország legnagyobb sürgősségi osztályának állapotáról.
2018.09.02 19:38ma.huAggasztó dokumentum érkezett az Index anonim üzenetküldő szolgáltatásán keresztül a laphoz, mely súlyos állapotokat jelez a Honvédkórház sürgősségi osztályának orvosbeosztásáról.
Kiderül belőle többek között, hogy különböző osztályokról levezényelt orvosokat osztanak be vizsgálóba, így például bőrgyógyász aorta rupturás beteget kezelhet. (Az aorta ruptura a verőér falának megrepedése, életveszélyes állapot.)
Az is kiderül, hogy nemcsak az orvosok nem kapják meg a pénzüket, az összes SBO szakdolgozónak tartozik a kórház, sokszor több, mint százezer forinttal. A névtelen üzenetküldő azt is hozzáteszi, hogy a nővérhiány miatt bezárt a pacemaker osztály, a sürgősségin pedig 18-24 órás műszakokat dolgoznak a nővérek, minimális pihenőidőkkel.
Az önként vállalt túlmunka szerződés felmondása miatt szeptember közepétől sokkal kevesebb traumatológus fog majd ügyelni egy adott éjszaka: négy helyett egy vagy kettő." Ami oda vezet, hogy idővel a betegek nem lesznek ellátva. Állítása szerint most is "gyakran" elhalasztanak műtéteket, de a jövőben előfordulhat majd, hogy a törések operálása egy hétnél is tovább húzódhat, "ez pedig szövődményekhez fog vezetni". Az aneszteziológusok hiánya miatt átlagosan két műtő nem fog működni - tette hozzá a forrás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06