Katasztrófavédelem

A mustgáz veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem

Nem múlik el szinte egyetlen esztendő sem tragédia, halálos baleset nélkül.

2018.08.30 13:33MTI

A mustgáz veszélyére figyelmezteti a lakosságot az őszi szüreti szezon közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az OKF szóvivője.

Hajdu Márton emlékeztetett arra: a balesetek ugyan néhány óvintézkedés betartásával egyszerűen megelőzhetőek, ám mégsem múlik el szinte egyetlen esztendő sem tragédia, halálos baleset nélkül.

Felidézte: a köznyelvben mustgáznak nevezett anyag egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan és másfélszer nehezebb a levegőnél, ezért zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget.

Önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idézhet elő. Ez pedig szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.

Hangsúlyozta, hogy a mustgázzal kapcsolatos balesetek a borospincék szellőztetésével, illetve szén-dioxid-érzékelők telepítésével megelőzhetőek.

Alkalmazható a közismert "gyertyás módszer" is. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem engedje derékmagasság alá. Amennyiben a láng kialszik, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs elegendő oxigén a pincében, ezért azonnal el kell hagyni a helyiséget - sorolta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szén-dioxiddal telített helyiségbe csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan bemenni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.