Bűnügy
Gyerekeivel ment lopni egy apa Salgótarjánban
Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között.
2018.08.24 10:56MTIBóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője elmondta: a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak játékkonzolhoz való lemezeket lopni az áruvédelmi eszköz kijátszásával, ehhez a férfi alufóliával bélelt ki egy hátizsákot.
A játékprogramokat az apa és két lánya válogatta össze, és egy bevásárlókosárba pakolta, míg a nő a ruházati osztályon várakozott. Amint a - közel 80 ezer forint értékű - lemezeket kiválasztották, az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ott kosarat cserélt a nővel, majd apjával és testvérével kiment a boltból.
A nő a játéklemezekkel megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol bepakolta azokat az alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget.
A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06