Jövőre el is készülhet
15 milliárdból épül új terrorelhárítási központ
Az idén tízmilliárd, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely jövőre elkészülhet.
2018.08.02 07:07MTIA belügyi tárca a Magyar Hírlappal azt közölte: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK), valamint a Kormányzati Adatközpont elhelyezését biztosító, a huszonegyedik század technológiai elvárásainak megfelelő fővárosi, Fehérvári út 70. szám alatti ingatlan építészeti munkálatai előreláthatóan 2019-ben fejeződnek be.
A szükséges költségvetési források biztosításáról szóló kormányhatározatok nyilvánosak, azok alapján 2018-ban 10,7 milliárd forint, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a projekt befejezésére - tették hozzá.
Az Alkotmányvédelmi Hivatallal hamarosan egy fedél alá kerülő TIBEK 2016 nyarán kezdte meg működését, a vonatkozó jogszabály szerint a központ feladata a "nemzetbiztonságot, a bűnüldözést, a közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozása, elemzése, értékelő jelentések elkészítése" - idézi fel a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06