Környezetvédelem

Ingyen töltenek vizet a kulacsunkba budapesti éttermekben

Júliusban több budapesti vendéglátóhelyen ingyen megtöltik vízzel a kulacsát vagy már kiürült palackját a hozzájuk betérőknek.

2018.07.05 05:19ma.hu
hirdetés

Az EuroNews jelentése szerint a „Töltsd velünk a júliust” kampánnyal a szervezők csökkentenék az egy használat után szemétbe kerülő PET-palackok számát. A Plastic Free July nemzetközi mozgalmat itthon a Felelős Gasztrohős Alapítvány, a Humusz Szövetség és a Refill képviseli. A Felelős Gasztrohős Alapítvány munkatársa elmondta:

"Arra kérjük a lakosságot, hogy egy hónapig ne vásároljanak PET-palackot. Azért is fontos, hogy ezt nyáron csináljuk, mert ilyenkor fogy a legtöbb PET-palack, és ilyenkor nagyon előre kell gondolkodni, csomagolni magunknak az útra vizet. Viszont ha valahol elfogy ez a víz, akkor bemehetünk nagyon sok Fenntartható Vendéglátóhelyre, ahol ingyen megtöltik nekünk a kulacsunkat" - mondta Vighné Boóc Judit.

Az éttermek ajtaján a Refill matricája jelzi a lehetőséget. Bárki betérhet az utcáról, még akkor is, ha nem ott fogyaszt helyben. A Kőleves Kert is elkötelezett a műanyagmentesítés ügye mellett:

"A műanyag korsókat teljesen kizártuk erre a hónapra, és a szívószálakra is elhyleztünk egy olyan feliratot, ami figyelemfelkeltő a vendégeink számára, hogy ne használjanak műanyag szívószálat" - mondta Vámos Janka, a Kőleves kert pultfőnöke.

Világszerte egyre több helyen tiltják be a műanyag evőeszközöket, szívószálakat és nejlonzacskókat, ahogyan a közösségi oldalakon keringő képeknek köszönhetően a világ rádöbben, mennyi műanyag szemét úszik a tengerekben. A szennyezésbe rengeteg élőlény belepusztul, vagy szenved a műanyagok okozta sérülésektől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.