Baleset
3 éves gyerekkel a hátsó ülésen hajtott a vonat elé egy dévaványai nő
A fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, s ott összeütközött a neki balról érkező személyvonattal.
2018.04.18 12:05ma.huA Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a 24 éves dévaványai nővel szemben, aki 2018 január végén Dévaványán gépkocsival egy vonattal ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A vádlott 2018. január hó 30-án 14 óra 15 perkor egy személygépkocsit vezetve közlekedett Dévaványa lakott területén, Gyomaendrőd irányába. A gépkocsi hátsó ülésén utasként tartózkodott - biztonsági gyermekülésben - a vádlott három éves gyermeke, valamint a jobb első ülésen a vádlott ismerőse is. A vádlott figyelmetlenségéből kifolyólag egy vasúti kereszteződésnél a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba behaladt, s ott összeütközött a neki balról érkező személyvonattal. Mind a vádlott, mind a vonat vezetője fékezett, így a baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban mindkét jármű megrongálódott. A vonatszerelvényben 300.000.-Ft-os kár keletkezett.
A vádlott megszegte a KRESZ 39.§ (3) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha a fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzést ad.
A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a nőt közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja. Az irányadó büntetési tétel 1 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A járási ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06