Központi felvételi lesz
Változások a középfokú felvételi menetében
A középiskolába jelentkező diákoknak elegendő lesz egyszer, a központi írásbeli vizsgán számot adni tudásukról, a hat- és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak pedig nem kell szóbeli vizsgát tenniük az idei évtől - számolt be a felvételi változásokról Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
2008.12.09 13:22MTIAz idei felvételi eljárás egyik fő változása, hogy a hat- és nyolc évfolyamos középiskolába jelentkezőknek nem kell szóbeli vizsgát tenniük, az intézmények az általános iskolai eredmények, vagy jelentős túljelentkezésnél a központi írásbeli eredménye alapján dönthetnek a felvételről.
A központi írásbelin a diákok készségeit mérik majd. A négy évfolyamos intézmények a tanulmányi eredmények, a központi írásbeli alapján határozhatnak, illetve korlátozott számban tarthatnak szóbeli meghallgatásokat is. Külön írásbeli vizsgát azonban ezek az intézmények sem szervezhetnek - hangsúlyozta az államtitkár. Ha egy diák a központi írásbelit megírta, annak eredményét az ország minden középiskolájának figyelembe kell vennie.
Arató Gergely elmondta: a diákoknak az írásbelikre, amennyiben ez követelmény, december 10-ig kell jelentkezniük a felvételit szervező intézményekben. A vizsgákat 2009. január 23-24-én tartják majd. A pótvizsgák január 29-én lesznek. Az általános iskolák február 20-ig továbbítják a tanulói jelentkezési lapokat a középiskoláknak. A szóbeliket február végén, március elején tartják a négy évfolyamos iskolákban, az eredményeket április 27-től kapják kézhez a diákok. Az idei középfokú felvételi vizsgák mintegy 110 ezer diákot érintenek. Az új szabályozás az államtitkár szerint áttekinthetőbb, egyszerűbb és a diákok teljesítménye is jobban összemérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06